fórum színház
2009.04.07. 12:21
Egy holnapi programra szeretnénk meghívni titeket. A Ráday koliban - Földes Ferenc Kollégium, ahol lakunk - Ráday napok vannak, és ennek keretében a tekes-rajkos színjátszó csoport, a fórum színház is szerepelni fog. A fórum színház nem egy hagyományos színházi előadás, hanem ún. interaktív színházasdi, leginkább a Krétakör produkcióihoz tudnám hasonlítani. Holnap (szerda, április 8.) este 8-kor a Ráday koli (Ráday u. 43-45). első emeleti konyhájában lesz a performansz. A következő bekezdés a hivatalos ajánló, úgy olvasd ám.
Na nem ám ahhoz ajánló, hogy mit nézzél meg, hanem hogy miben vegyél részt! Ajánlunk neked egy olyan színházi programot, amelyben nemcsak nézőként, hanem aktív résztvevőként is bevonhatod magad, persze ehhez te is kellesz. A dolog lényege, hogy egy tanulási folyamat részeként azért játszunk, hogy megszólítsuk a társadalmat, magunkat és olyan stratégiákat próbáljunk ki, melyek társadalmi változásokat hozhatnak létre a közösség javára, aktív szerepvállalásra sarkallnak, még a személyiségedet is fejleszthetik. A nézők a színházi előadás passzív befogadása helyett váljanak a drámai cselekményt aktívan befolyásoló, megváltoztató úgynevezett játszó-nézőkké, vagyis a közönség cselekvő résztvevője legyen a színházi eseménynek.... Ha szeretnél részt venni a Fórum Színház előadásán, jelentkezz Szabó Veránál a vernyak [kukac] gmail [pont] com címen!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.